tot ziens.

mindenki elment már, itt maradtam egyedül. na jó, nem teljesen egyedül, mert Johnny, az ecuadori gitárhős még mindig itt lebzsel a nőjével, de ő más tészta, nem erasmusra jött, hanem letelepedni. az elmúlt hét a búcsúzás jegyében telt, kedden lelépett a teljes lengyel társaság (tehát azóta gyakorlatilag magány van, mert kedvenc idióta szobatársam, Maciek is lengyel), csütörtökön Martina, a cseh csaj, meg Carles, a katalán csóka; tegnap útra kelt Andy, aki angol, ma pedig dobbantott Chrissy is, aki viszont német. az elmúlt két napot jómagam úgynevezett powershoppinggal töltöttem, azaz nyargalásztam a városban fel-alá karácsonyi ajándékokra, tipikus holland mütyürökre vadászva. jelentem, végeztem. és most nem tudom hova legyek. az oké, hogy pár perc múlva lemegyek búcsúzni Johnnyéktól is, mert ők ellépnek szülőkkel vacsizni és valószínűleg meg sem jönnek már. az is oké, hogy utána pakolni kéne - és basszameg úgysem fognak a cuccok elférni a bőröndömben, ziher - na de mi lesz aztán? igazán nem akarom az emo felé hajlítani a blog profilját (nem mintha olyan nagyon fontos lett volna ez a "hír-adó") de azt tudnotok kell, hogy rohadt érzés. úgy elbúcsúzni cimboráktól, hogy tudod: sosem találkoztok többé. persze, ígéretek, "meglátogatlak, te meg always welcome vagy az én otthonomban" és ez mind őszinte meg szívből jövő, de közben tudod, hogy ilyen úgysem lesz. és rohadt érzés itthagyni ezt az észbontó várost is, ami második otthonommá vált. hozzáidomultam, ismerem és nem akarok elmenni innen. másrészt már annyira hiányzik mindenki Magyarországról, hogy maradni sincs szívem. ha lehet egy jó tanácsom: sose menj erasmusra. egyik feled otthagyod, örökre.

tervek ha változnak

Hölgyek, urak, idén sem voltam jó. Olyat ígértem, amit nemtörődömségem folytán nem tudtam betartani - na nem kell semmi tragikusra gondolni, most csak a blog totális elhanyagolása miatt szabadkozom. Majd' három hete nem írtam semmit, az utolsó értelmes postom meg pláne a vaskorban született még. Hovatovább nemcsak, hogy nem írtam semmiről, de még ráadásul masszívan le is szartam az oldal pimpelésére szövögetett terveket. Hát evvan, úgy tűnik én már nem változom - de az azért csúnya lenne, ha így, félbehagyva küldeném sírba ezt az egészet, úgyhogy írok valami közérdekűt. Hamarabb otthon leszek, mint gondolnátok. Ugye úgy volt, hogy szilveszter - Amszterdam - butulás, jan. 3-án meg haza. Sajnos a cimbim, aki kiugrott volna ide, lefújta az akciót, tőzsdekrachra hivatkozva - ez pedig azt jelenti, hogy 21-ére foglaltam busz(ójee)jegyet. Karácsony otthon, szilveszter Pécsen. (még jelentkezem addig)

magyar vagyok, meg turista

mingyár megjönnek a tesómék egy liter szilvapálesszel (made in Nagykanizsa), pár szál kolbásszal, némi sütivel meg remélhetőleg egy demizson borral. nagy az öröm, normálisabb bejegyzések meg később.

katonadolog

Ma van öt éve, hogy bevonultam. Öt évvel ezelőtt olyan hat hónap vette kezdetét az életemben, amikor többet szoptam, mint szívtam, amit meg szívtam, az is szigorúan Szofi volt. Minden nap parancsszóra keltem fél hatkor, reggel-este a körlet kövét mostam, fáztam, éhes voltam és egész végig bociruhában kellett bohóckodnom egy isten háta mögötti laktanyán. Most meg, öt évvel később, itt püfölöm a klaviatúrát fél kontinenssel arréb, szabad vagyok, mint a madár, és jó dolgomban azt se tudom, mit csináljak. Ott minden beton volt, szögesdrót, és fegyver. Itt minden szép, színes, és mesés. Durva belegondolni, hogy az ember milyen helyekre képes elcipelni magát...

képek

mikor már azt hittétek, hogy nem, akkor de. kattingattam párat az elmúlt időszakban, és mivel leszarom a képek beillesztését, így egyben kapjátok meg az eddigi adagot. ímé: http://picasaweb.google.hu/btiszai/ enjoy és feel free to comment.

helyzet

Lesweek van, azaz őszi szünet. Ez jobb helyeken azt jelenti, hogy egy hét pihi-buli. Máshol (jelen pillanatban itt, itt, éppen itt) meg azt, hogy egy héttel ezelőtt lelépett a koliból az értelmes emberek kilencven százaléka, köztük a szobatársam is (jóvan, ő nem különösebben értelmes, de a világon bármivel képes sört bontani, úgyhogy megtartom), beteg vagyok és becsavarodom. Oké, a helyzet azért annyira nem tragikus, mert itt maradt nekem a két hülyegyerek, Carles, a katalán, meg Latvia, a lett (igazából Daumants a neve, de mivel ezt év elején senki nem bírta megjegyezni, gondoltam, megoldom a problémát és viccből átneveztem az anyaországára. azóta is így hívja mindenki.). Velük lógok sokat - alapból is, mert jó arcok, de most meg pláne, mert nincs egyéb opció. Ők ketten olyanok, mint egy idős házaspár, nightmare fokozaton. Folyton basztatják-ölik egymást, napi ötször összevesznek és ordibálnak, de nem bírnak meglenni egymás nélkül. Sokszor csak azért megyek át hozzájuk, hogy röhögjek az epés megjegyzéseken, komolyan, jobb ez, mint egy sitcom. Amúgy meg tanulok. Tán fura ezt olvasnotok, de néha erasmuson is kell olyat :) Rendesen el vagyok - illetve már javarészt csak voltam, hálsten - maradva a házikkal, úgyhogy ilyen szempontból meg mégiscsak jó ez a száz évnek tetsző egy hét magány. Most nagyon lassan telnek a percek, szöges ellentétben az eddig bevett gyakorlattal. Mer ha visszagondolok az elmúlt két hónapra (télleg bazzeg két hónap! ezek szerint valahol a félidő környékén járhatok), úgy tűnik, mintha csak két hét lett volna. Másokkal is beszélgettem erről és mind egyet értettünk abban, hogy az erasmus időszámítás egy külön állatfaj, télleg iszonyat hamar elporzik, te meg győzöl rohanni utána. A másik fura élmény, ami itt éri az embert, az a súlytalanság állapota. Lehet az erasmusra úgy tekinteni, mint egy félévnyi komoly, külföldi kutatómunkára, meg úgy is, hogy kaptál az egyetemedtől ajándékba egy félévet, amit annyi hülyeséggel tölthetsz meg, amennyivel akarsz. A tudomány kevésbé hű csatlósaként én az utóbbit választottam (meglepő, mi?:P) és szembesültem a ténnyel, hogy idekinn semmi sem számít. Komolyan, azt csinálsz, amit akarsz, az lehetsz, aki lenni akarsz; minden belefér, mert pár hónap múlva úgyis vége az egésznek. Mész haza, újra jön a szakdoga, meg a szigorlat, meg a szopás a TO-n, újra gondolnod kell a jövődre, meg tervezned, szervezned. Itt max azt tervezed el, hogy mit fogsz este inni. ... Hát igazából ezt jelenti nekem ez a félév: friss levegő, kisimuló ráncok és egy adag jóleső felelőtlenség. Rám fért már és élvezem - most viszont megyek és megmerítkezem a szemeszter szaros oldalában, azaz nekiállok esszét írni. Mert a törpök élete azért minden súlytalanság ellenére sem csak játék és mese.

nabazmeg. mosmár van kép is.

A'dam trip

Szombaton Amszterdamba utaztam néhány cimborával és eltöltöttünk ott egy napot plusz éjszakát (naná). Ez volt az első alkalom, hogy ideérkezésem óta kitettem a lábam Groningenből és csak akkor esett le, amikor már a vonaton ültem, hogy úgy kellett nekem ez a kirucc, mint egy falat kenyér. Otthon megszoktam, hogy kéthetente útra kelek és gurulok (ha máshova nem, hát Kanizsára vagy Pécsre), itt meg rájöttem, hogy a legzsírabb város is börtön lesz egy idő után, ha nem nézed meg, mi van a falain kívül. Úgyhogy amikor elnyúltam a vonat ülésén (persze rohantunk, persze majdnem lekéstük, persze totál leizzadva huppantunk le a lágy tavaszi szellő illatú hollandok közé :D), kibambultam az ablakon, és néztem azt a végtelen zöld csíkot, amin csak tehenek meg lovak meg birkák grasszálnak, meg néztem azt a hatalmas kék eget (sehol másutt nincs ekkora égbolt, csak itt), akkor én voltam az ultimate zen-mester. Maga a város (faszt; A VÁROS) meg elég stresszes volt, mégis tök szívesen gondolok vissza erre a nyúlfarknyi időre, amit ott töltöttem. Először is: találkoztam az Évivel (a. k.a. Krumplika :P)! :) El nem tudjátok képzelni, mennyire jó volt végre magyarul (faszt; MAGYARUL) beszélni! :)) Ráadásul egy jó haverral, ráadásul Pécsről. Ő Utrechtben tanul jelenleg, fél órára A’damtól amúgy, ez a koccanás meg sokkal állatabbul hangzana, ha azt mondanám, a véletlen műve, de ki kell iktatnom a halivúd-faktort: a találkát bizony megbeszéltük. Persze rögtön el is szeparálódtunk a többiektől (ami nyilván nem szép dolog, de bizony mondom néktek, úgy leszartam, ahogy kell :)) és pofáztunk ezerrel. És úgy egy óra múltán dögfáradtak is lettünk, elszoktunk már édes anyanyelvünktől. (Mi lesz majd januárban… ) Azért persze a csapattal tartottunk. Amszterdamból rengeteget láttam. Asszem, amit egy nap alatt meg lehet nézni a városból (mínusz múzeumok – csak egyben voltam, a fűmúzeumban), azt megnéztem. Ez persze a fejetlenségből fakad, ide mentünk oda mentünk, térdig kopott a lábam, hajba kaptunk, megnyugodtunk, és majd’ az egész napot és éjszakát az utcákon töltöttük. Bebarangoltuk a sikátorokat, ahol olyan szűk az utca és olyan magasak a házak, hogy azt hiszed, mindjárt rád borul minden és eltemet, sétáltunk a folyók/csatornák partján (imádom, ha van víz egy városban, itt meg mennyi volt…), át a hidakon, és így tovább. Aztán Amszterdam persze nem csak játék és mese, a szép oldalával egyenértékű a dárkszájd is. A cuccunkat egyik cimborám szobájában pakoltuk le és nála is aludtunk a földön (ahh, nosztalgia :DD) - ezúton is thx, Gyula – az ő haveri köre meg elhívott minket egy zártkörű buliba (álnéven jutottunk be, ezentúl szólítsatok Andra Barchinak). Itt gondolom teljesen normális, hogy egy templom épületében csinálják a diszkót, de én enyhén szólva letettem a hajam tőle. Bemész és látod, hogy a padokat kipaterolták, az egész hely egy hatalmas táncparkett, a dj az oltár emelvényén huzatja a talpalávalót, a csillárok közt diszkógömb lóg, a falakon vászon vetítéssel, a gyóntatószék helyén bárpult bögyös macákkal, ha meg felmész a karzatra, hát… onnan a látvány eszelős :) Nem maradtunk mégsem sokat, mert az elején még kevesen voltak, és inkább szét akartunk nézni még a városközpontban (éjjel is), ez meg pöppet odébb volt, háromnegyed órát másztunk, míg beértünk. Tipikus holland húzás, hogy a városközpontban nem tudsz olyan épületbe bemenni, ami ne kocsma/diszkó/gyorsbüfé/kebabos/coffe shop/stb. lenne. Ezt értsétek szó szerint, a holland városok közepe iszonyat sűrű. Ezt képzeld el és emeld négyzetre, na ilyen Amszterdam. Tudom mire vártok már a bejegyzés eleje óta: igen, megnéztük a vöröslámpást is. Annyira nagy sokkot nem okozott nekem a tény, hogy nők állnak a kirakatban (itt, Groningenben is van kurvanegyed, kettő is), hanem milyen nők… te kurvaélet. Kétségbeejtően jók és emellett rohadt szépek is, vááááá… Az itteni állomány 90%-a öreg is, csúnya is, dagadt is, az amszterdami állomány 90%-a viszont simán dobbanthatna a pornófilmek világába, és itt nem a kézikamerás-szőröslányos-román színvonalra gondolok. Amíg a parton cirkáltunk (a negyed egy csatorna két partján húzódik, az a város egyik legszebb része, és nem a lányok miatt mondom, ez komoly), legalább tíz csajba szerettem bele, hajjh… Meg volt ilyen kontraszt, hogy amíg az Évi a vízen parkoló hattyúknak énekli az altatót, addig öt méterrel odébb a kurvák épp az ipart tolják – ebbe belegondolni legalábbis bizarr. Kurvákon kívül van itt peep-show, sztriptízbár, élő szexshow, meg mittoménmégmi. És persze a negyed dugig van turistákkal, mindig. És ördögökkel is: fél percenként hallod, hogy valaki a füledbe súgja hogy (labamba) cocaine? Ecstasy? Véresszemű dílerek cirkálnak folyamat, gyenge lelkekre vadászva. A teljesen romlott és gyönyörű központon kívül kicsit belekóstoltam a külvárosba is, Gyula egy koliban lakik a város északkeleti részén. Szuper, hogy ide is eljöhettem, ez a környék is szép, csak persze sokkal tágasabb, egyszerűbb, és ez „lélegzik”. Csendes, nyugis, semmi stressz – ideális terep, ha ebben a városban akarsz letelepedni, és meg akarod úszni ép ésszel. Én megúsztam, reggel meg gyűrötten, de mosolyogva , és élményekkel állig felfegyverezve gurultam vissza kis városkámba. A’damba visszatérek még, a félév során minimum háromszor. Először a Dávid ruccan át Jönköpingből pár csikánóval (legalábbis ez a terve), aztán novemberben Sigur Rós koncert, amin tuti meg fogok halni, végül kegyetlenül fontolgatok egy itteni szilvesztert. Nektek meg azt mondom, hogy legalább egyszer az életben gyertek el ide, mert ennyi szépet és ennyi romlottságot sehol másutt nem láttok egy helyen. Amszterdam rád mosolyog, a keblére ölel, megmérgez, ledarál, és olyan spacecake-et süt belőled, hogy még te veszed megtiszteltetésnek, hogy kivégzett. Amszterdamtól beszarsz, az fix.

Voltak ám dolgok...

... az utolsó komment óta is, csak semmi extra nem történt, így megkíméltelek benneteket az ásítozástól. Azért következzen némi sum-up: cirka egy hete international-dinnereztünk egyet (tudjátok, mindenki megfőzi a saját nemzete tipikus kajáját, aztán összegyűlünk egy nagy asztalnál és összeeszünk mindent, hogy hányjunk), ahol nem vertek meg a pörköltömért, viszont az utolsó cseppig elfogyott, úgyhogy olyan rosszul biztos nem sikerült :) Aztán tiszteletemet tettem pár buliban, de ezek közül egyik sem volt olyan tragikusan szánalmas, vagy hajmeresztően katartikus (leszámítva az állapotomat :)), hogy külön kifejtsem. Azért van két momentum, amire évek múlva is szívesen emlékszem majd vissza: a borzalmas centurion (ivós játék; le kell húzni száz feles sört száz perc alatt – tudom, tudom, pálinkával viccesebb volna), amire már alapból úgy mentem, hogy csak sört vacsiztam (meg is lett az eredménye), meg az, amikor olyan jól sikerült a coffee shop-vizit, hogy tirannoszauruszra szívtam magam (azt képzeltem, hogy az vagyok :D). Egyébiránt pedig. Arcokkal elmentünk egy használtbútor-és-egyéb-kutyafasza-kereskedésbe (all hail Mamamini), ahol összevásároltam mindenféle limlomot potom pénzér. Pl egy szuper Grolsch söröskorsóér fizettem 50 centet (yo), cukros bödönér 25 centet, jáccóspólóér másfél eurot (ezzel mondjuk pont átbasztak), ésígytovább. Szép kanapét meg veszel 20 euróér. Kemény, mi? Ó igen, és vettem hetvenes évekbeli detektívképregényt :D Rik Ringers is da man! (Már látom magam előtt, ahogy a Robotkirály szájában összefut a nyál :)) Kicsivel nyitás előtt értünk ehhez a bútoros-limlomos bolthoz, és lehet, hogy Hollandia Európa egyik legmagasabb életszínvovalú országa, de úgy kígyózott a bejárat előtt a sor, mint az archív felvételeken, amikor a szovjet boltba megérkezik a kenyér. Gazdagok ezek, de ők sem hülyék, szeretnek óccsóér jó árut túrni. Ja, ígértem fényképeket, mi? Türelem :))

"jaaa, es ist totaaal geil!"

Voltatok már 100% pure germán buliban? Én igen. Tegnap este a kanapénpunnyadós-sörszürcsölős terveimet áthúzva elrángattak egy négyemeletes albiba, ahol "german party"-t tartottak. Gyerekek, ilyet még nem láttam. Amikor mondták, hogy csak németek lesznek (rajtunk kívül, nyilván), aszittem az azt jelenti, hogy majd együtt iszunk olyan negyven friccel, és akkor az (nekem) már egy nagy házibulinak számít. Ehhez képest megérkezünk és mind a négy emelet tömve van lépcsőházastul, bejutni alig lehet, bent mozogni gyökkettővel, és annyi derdidaszt hallani, mint bazmeget egy jobb fradimeccsen (van ilyen?). Túl sokáig nem is maradtunk, kiharcoltunk egy helyet a negyedik erkélyén, elvoltunk vagy háromnegyed órát (jobb híján dumáltunk, ökörködtünk, megmozdulni nem lehetett), míg ki nem dobtak minket, mer Andy (angol haver, az arcokról majd később) viszont a kuka fedelét dobta ki az udvarra. Egyszercsak ott terem ez a kétméteres benga állat betonarcú szőkekékszem übermencs hogy "WASZISZLÓÓÓSZ??? BISZDUNORMÁÁL??? VÁSZMÁHSZDÚÚÚ???", nekünk pedig menni kellett - legalábbis az erkélyről befele. Még jó hogy nem vágta a Dieter, hogy a műanyag szar előtt már két telehugyozott sörösdobozzal is megkínáltuk a macskakövet :) A többi szint se volt nagy szám, kifele tartva meg a kötelező demarketingelés (don't go upstairs, it's full of jerks) után gútenáhttal meg csüsszel búcsúztattak az ajtónállók (épp időben iszkoltunk mer már jöttek is a zsaruk csendrendeletet betartatni). Bizarr volt nagyon. Kluboztunk utána egy kicsit, hazainduláskor meg sikerült lenyúlnom egy kebabostól a tányért, villástul. Hogy miért, azt ne kérdezzétek, nem voltam teljesen eszemnél, viszont legyen má valaki rakenrólabb nálam :D Söröskorsót lopni? Ugyan, snassz. Háde tányért és evőeszközt?? Ugyehogy! :D

az első utáni bejegyzés

Most így, ébredés után, nulla százalék alkohollal a véremben (egyéb kemikáliák által való telítetlenségemről nem vagyok ennyire meggyőződve) úgy döntöttem, feltámasztom a fű alatt (érted, haha) már vagy ötször sírba küldött blogom, hadd próbáljak meg legalább egyszer virtuálisan is nyomot hagyni (tapsvihar, ollé!!!). Vasárnap volt egy hónapja, hogy ideevett a fene, messze a napsütötte Baranya koszos teszkóitől és omladozó kollégiumaitól. Azóta kismillió dolog történt velem, amiket sorra venni (nyilván) nem, max alkalomadtán felidézni fogok (pl. jééé, mekkora szopás! hhuvazze erről beugrik az, amikor az első héten beszóltam a zsidónak, az meg kikötött a sínekre). Hogy mi van most? Lassan begurul a pályaudvarra az ősz, kopaszodnak a fák, a dzsekim alá már pulcsit húzok, és egyre kevesebbszer csodálkozom rá, hogy "vazze ez a város gyönyörű!". (Mert ugyan az, de kezdem megszokni.) Kinyírtam már egy bringát (meg majdnem egy holland öregasszonyt is), bőrig áztam párszor, és éjjel, részegen már gond nélkül hazaevickélek. Még három hónapig élvezhetem a helyiek vendégszeretetét (meg a dutch drug policy áldásos hatásait), úgyhogy igyekszem mindenfelé elmászni, mindenről beszámolni és mindent megörökíteni, jól. Tegnap például már fényképeztem is. Itt először (lusta disznó!). Lesz hát látnivaló, meg mindenféle csillivilli fiszfasz, megpimpelem a blogot, hogy legyen miért idejönni. Szal gyűljetek, olvassatok, kommenteljetek, imádott barátokhaverokismerősök, mindenkinek örülök és mindenki hiányzik. És januárig vigyázzatok magatokra! Én nem fogok, az tuti :)

"Áj tink, diszzdö biginning, of, bjútiful frensip!"

vajon töröljem ezt? faszán szerencsés kezdőmondat egy bloghoz :)) a helyzet az, hogy úgy döntöttem, megnyitom a' internet kapuit nyájas életem irányába, hogy kedves ismerőseim (azaz Ti) betekintést nyerhessetek külhonban töltött félévem mindennapjaiba. most például részegen, de méltóságom minden tekintetben megőrizve gyepálom a billentyűzetet, mer édes lengyel barátaim leitattak mint állat. :) mondanivaló? az nem lesz :) intelligencia kő? mennyé máshova :) ha ilyen igényeid nincsenek, maradj és kajáld meg életem apró szeletkéit. jó étvágyat hozzá, remélem a Te gyomrodat nem fekszik meg annyira, mint az enyémet :)