helyzet

Lesweek van, azaz őszi szünet. Ez jobb helyeken azt jelenti, hogy egy hét pihi-buli. Máshol (jelen pillanatban itt, itt, éppen itt) meg azt, hogy egy héttel ezelőtt lelépett a koliból az értelmes emberek kilencven százaléka, köztük a szobatársam is (jóvan, ő nem különösebben értelmes, de a világon bármivel képes sört bontani, úgyhogy megtartom), beteg vagyok és becsavarodom. Oké, a helyzet azért annyira nem tragikus, mert itt maradt nekem a két hülyegyerek, Carles, a katalán, meg Latvia, a lett (igazából Daumants a neve, de mivel ezt év elején senki nem bírta megjegyezni, gondoltam, megoldom a problémát és viccből átneveztem az anyaországára. azóta is így hívja mindenki.). Velük lógok sokat - alapból is, mert jó arcok, de most meg pláne, mert nincs egyéb opció. Ők ketten olyanok, mint egy idős házaspár, nightmare fokozaton. Folyton basztatják-ölik egymást, napi ötször összevesznek és ordibálnak, de nem bírnak meglenni egymás nélkül. Sokszor csak azért megyek át hozzájuk, hogy röhögjek az epés megjegyzéseken, komolyan, jobb ez, mint egy sitcom. Amúgy meg tanulok. Tán fura ezt olvasnotok, de néha erasmuson is kell olyat :) Rendesen el vagyok - illetve már javarészt csak voltam, hálsten - maradva a házikkal, úgyhogy ilyen szempontból meg mégiscsak jó ez a száz évnek tetsző egy hét magány. Most nagyon lassan telnek a percek, szöges ellentétben az eddig bevett gyakorlattal. Mer ha visszagondolok az elmúlt két hónapra (télleg bazzeg két hónap! ezek szerint valahol a félidő környékén járhatok), úgy tűnik, mintha csak két hét lett volna. Másokkal is beszélgettem erről és mind egyet értettünk abban, hogy az erasmus időszámítás egy külön állatfaj, télleg iszonyat hamar elporzik, te meg győzöl rohanni utána. A másik fura élmény, ami itt éri az embert, az a súlytalanság állapota. Lehet az erasmusra úgy tekinteni, mint egy félévnyi komoly, külföldi kutatómunkára, meg úgy is, hogy kaptál az egyetemedtől ajándékba egy félévet, amit annyi hülyeséggel tölthetsz meg, amennyivel akarsz. A tudomány kevésbé hű csatlósaként én az utóbbit választottam (meglepő, mi?:P) és szembesültem a ténnyel, hogy idekinn semmi sem számít. Komolyan, azt csinálsz, amit akarsz, az lehetsz, aki lenni akarsz; minden belefér, mert pár hónap múlva úgyis vége az egésznek. Mész haza, újra jön a szakdoga, meg a szigorlat, meg a szopás a TO-n, újra gondolnod kell a jövődre, meg tervezned, szervezned. Itt max azt tervezed el, hogy mit fogsz este inni. ... Hát igazából ezt jelenti nekem ez a félév: friss levegő, kisimuló ráncok és egy adag jóleső felelőtlenség. Rám fért már és élvezem - most viszont megyek és megmerítkezem a szemeszter szaros oldalában, azaz nekiállok esszét írni. Mert a törpök élete azért minden súlytalanság ellenére sem csak játék és mese.